HÚSvÉT

Történeti visszatekintés

A régi korok emberei sok szállal kapcsolódtak a természethez. Munkájukat, mindennapi életük rendjét, örömeiket, bánataikat is befolyásolta a természet örök változása. A tél és a nyár kettôsében, az élet és a halál párhuzamát látták. Mindezek szabályozták életüket, melyet az ünnepek felosztottak kisebb - nagyobb szakaszokra.
A tavaszi napéjegyenlôséggel egyre hosszabbodott a Nap útja, s ez jelentette számukra a fényt, a Nap feltámadását. Nagyon sok népnél gazdag hiedelem és szokáskincs kapcsolódott a tavasz beköszöntéséhez. Sok nép teremtett olyan istent magának, kinek élete, halála, feltámadása a tél, nyár természeti ritmusát követi. Ôk jelképezik az emberek örök reményét a megújulásban, a feltámadásban és sorsuk jobbra fordulásában.
A feltámadás gondolata, mély emberi vágy - az élet gyôzedelmeskedjen a halálon, az elmúláson! A keresztény vallás egyik legnagyobb ünnepe a húsvét, a feltámadás, a megváltás alapgondolatát foglalja magában. A húsvét ünnepe napjainkban is megôrizte tavaszünnep jellegét, felelevenítve az ôsi tavaszköszöntô népszokásokat, a termékenységgel kapcsolatos ünnepségeket, melyek mellett tovább él a keresztény ünnep gazdag szokásvilága.
Mi történt ezen a napon?
A feltámadás, vagyis a húsvéti ünnep eseménye annak a történetnek része, melynek fôhôse Jézus, s a Bibliában az Újtestamentumot az ô életének és tanításainak szentelték. A négy evangélista: Máté, Márk, Lukács és János, Jézus életének történetét az evangéliumokban hagyta ránk.
Jézus tanításaival és példamutató életével nagyon sok tanítványt és hívet szerzett, s útra kelt, hogy a húsvét zsidó ünnepét a nagy városban, Jeruzsálemben ünnepelje meg, ahol - mint tudta - sorsa és küldetése beteljesedik.
Szamárháton, zarándokként érkezett a városba, ahol ünneplô tömeg fogadta, kezében a béke jelképével, pálmaággal. Az emberek ruháikat a porban eléje terítették, hogy arra lépjen, gyermekeiket magasba emelték, hogy megáldhassa ôket. Ám a fôpapok, akik féltették hatalmunkat, elérkezettnek látták az idôt, hogy megszabaduljanak Jézustól. Mivel féltek a tömegtôl, cselhez folyamodtak. Tanítványai szûk körében akarták elfogni, s az egyik tanítványt, az árulásra hajló Júdást bízták meg, hogy a Mestert a katonáknak
megmutassa.
A húsvét elsô napján szokásos vacsorát, a bárányt Jézus tizenkét tanítványa körében költötte el, s így szólt: “Bizony mondom néktek, tiközületek egy elárul engem.” Kérdezték, melyikük lesz az, s Jézus tudta, az árulja el, aki vele együtt mártja kezét a tálba. S mikor Júdás kérdezte, ô lesz-e az, Jézus rábólintott: “Te mondád.” Ezen az utolsó vacsorán Jézus fontos dolgokat cselekedett. Kenyérrel kínálta tanítványait, mondván: “Vegyétek, ez az én testem”, és borral, mondván: “Igyatok ebbôl, mert ez az én vérem.” Ezt a jelenetet ismétli a pap a keresztény szertartásokon. Vacsora közben Jézus beszélt a feltámadásról, s arról, hogy leghûségesebb tanítványa, Péter is megtagadja ôt. E rossz elôjelektôl terhes este után Jézus tanítványaival a Getsemáné-kertbe megy, s kéri ôket virrasszanak vele. Ôk nem teszik ezt meg, s igen hamar elnyomja ôket az álom. A Mester egyedül marad, szorongásaival, kétségeivel. Itt lelt rá Júdás a fegyveresek kíséretében, s csókkal árulta el Jézust. Elfogták, s a fôpap elé vezették. Jézus megjövendölte, hogy ô, az Istennek fia, az Isten jobbján ül majd a mennyekben. Ezt bírái istenkáromlásnak tekintik, s halálos ítélettel büntették. Az embereket könnyû volt Jézus ellen lázítani, megalázták, kicsúfolták az Isten fiát, hû tanítványa, Péter pedig háromszor megtagadta mesterét, hogy nehogy azt higgyék, Jézushoz tartozik. Másnap reggel Júdea római helytartója, Poncius Pilátus elé vitték Jézust, hogy az ítéletet végrehajtsák. Ekkorra Júdás megbánva árulását, a vérdíjat, a harminc ezüstöt visszaadta a fôpapoknak, s önkezével véget vetett életének.
Pilátus nem tartotta bûvösnek Jézust, ezért lehetôséget akart adni a megmenekülésére. A hagyomány szerint a tömeg kívánságára egy rabot szabadon engedhetett. Barnabás és Jézus közül a nép Barnabás megmenekülését választotta. Pilátus pedig jelképes kézmosással érzékeltette, nincs köze Jézus halálához. A foglyot, bíborköpenybe öltöztették, fejét töviskoszorúval övezték, kezébe nádszálat adtak, és gúnyolták: “Íme a zsidók királya!” Majd nehéz kereszttel a vállán Jézus elindult a Golgota hegyre, hogy beteljesüljön a sorsa. Megfeszítették. Volt aki segített, volt aki bántotta a haldoklót, s az ôket megszemélyesítô alakok újra és újra megjelennek a passiót, azaz Jézus szenvedéseit bemutató képzômûvészeti alkotásokban, zenemûremekekben. A katonák, a keresztnél ôrt állók kisorsolták maguk között Jézus ruháit. Sokan csúfolták, ha valóban Isten fia, miért nem szabadítja meg magát? Jézus azonban vállalta sorsát, s meghalt a kereszten. Halálakor a jeruzsálemi templom oltárát díszítô kárpit megrepedt, a föld megnyílt. Este egyik tanítványa, Aramateai József kérte, hadd vigye el a testet, s a sír elé követ görgetett. Mindez pénteken történt. A sírhoz ôröket állítottak a fôpapok, hogy el ne lopják a testet, hisz a jövendölés szerint, a halál utáni harmadik napon elhagyja Jézus a sírját.
Vasárnap három asszony, köztük Jézus anyja is, finom kenetekkel a sírhoz mentek, mely nagy földindulás
közepette föltárult, megjelent egy angyal, s jelentette, hogy Jézus nincs már ott, föltámadott.

Az ünnep

A húsvéti ünnep neve különbözô nyelveken más és más. Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah. A szó kikerülést, elkerülést jelent. Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett. A níceai zsinat i. sz. 325-ben szabályozta a keresztény ünnepek rendjét, ekkor vált el a két ünnep ideje. A húsvét angol neve: passover, átrepülést jelent. Gyakorta használják az Easter elnevezést, mely a német Oster szóval együtt keresendô. Ôse egy germán istennô, Ostara az alvilág úrnôje, ünnepe a tavaszi
napéjegyenlôség idején volt. Lehet, hogy neve az East, a kelet szóból származik, s a napfelkeltére utal. A szó a magyarban nem található meg, de Csíkményságon a húsvéti körmenet neve: kikerülés, más vidékeken a feltámadáshoz kapcsolódik. A magyar szó: húsvét, az azt megelôzô idôszak, a negyvennapos böjt lezárulását jelzi.
A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlôség idején tartott termékenységi ünnepekkel, melynek elemei a feltámadás, az újjászületés. Húsvét napja az 1582-bôl származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni elsô vasárnapra esik: március 22 és április 25-e közé. (Ezt mondja ki a niceai zsinat határozata is i. sz. 325-ben)
Húsvét kialakulásában fontos szerepet játszik a zsidó húsvét, a pészah. E vallás tanítása szerint e napon ünneplik a zsidók az egyiptomi rabságbül való menekülésüket. Az Ótestamentum szerint a halál angyala lecsapott az egyiptomiakra, a zsidók kapuja azonban egy frissen leölt bárány vérével volt bekenve, így az ô házukat “elkerülte”.
Az Egyiptomból való kivonulás történetét írja le a Hagada. A keresztény egyház szertartásaiban a hosszú ünnepi idôszak átfogja a kora tavasz és a nyár elejei hónapokat. Az elôkészületi idô a nagyböjt, amely Jézus negyvennapos sivatagi böjtjének emlékére, önmegtartóztatására tanít. Ezt nagyobb, kisebb ünnepek követik s a húsvéti ünnepkör a pünkösddel zárul. A ciklus a karácsonyi ünnepi szakasz párja, de jóval régebbi annál. Latin neve: Septuagesima - hetvened, mert hetven napig tart, húsvéti idônek is nevezik.
A böjt utolsó hetének neve: nagyhét, a húsvét utáni hét húsvét hete, egyes magyar vidékeken fehérhét - fehérvasárnapig tart.

Szokások, népszokások

A húsvét ünnepe sok szálon kapcsolódik a tavasz megérkezéséhez, s a megújulás, a termékenységgel összefonódó népszokáskincshez. E népszokások nagyrészt nem épülnek be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan, mint a falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fenn. A húsvétot megelôzô farsangi idôszak mulatságai a tél legyôzését, a tavasz megérkezését ünneplik.
Európa-szerte elterjedt szokás a telet jelképezô szalmabábu elpusztítása, elégetése vagy vízbe fojtása. Nálunk egyes vidékeken a bábu neve kisze, kice, s virágvasárnapi szokásainkat teszi színesebbé. A mulatságok és a böjti idôszak találkozásának jellegzetes népi játéka Konc vajda és Cibere vajda, a farsang és a böjt tréfás háborúsága volt. A húshagyókeddi (farsang utolsó napja) játék szereplôi szalmabábok, s a legyôzött Ciberét végigvitték a falun, elégették, vízbe vetették, vagy keresztüldobták a templom kerítésén, hogy elûzzék a betegséget, az éhséget.
A böjt alatt régen fôleg kenyeret, száraz növényi étkeket ettek. A hosszú böjti idôszakot kisebb ünnepek tagolják. A magyar néphagyományban a közbeesô vasárnapoknak nevük volt: a másodiké gulyásvasárnap, az ötödiké feketevasárnap, a hatodiké virágvasárnap.
Ez az utolsó vasárnap már a húsvéti ünnepsorozat része. A magyar népszokások ezen a napon a zöldág-hordás, más néven villôzés: a termékenységet segítô eljárás. Az ággal megütögették a fiatal lányokat, menyecskéket. A barkaszentelés a keresztény és a “pogány” szokások ötvözetét mutatja. A virágvasárnapot megelôzô szombaton a gyerekek barkát szednek. A barkát virágvasárnap a templomban megszentelik. A szentelt barkának bajelhárító szerepe van. A moldvai csángók fûzfa sípot fújnak,
habajgatnak, ezzel “keltik fel” a tavaszt. Sok helyen zajos határkerülést tartanak, mellyel a rossz szellemeket ûzik el.
A nagyhét napjainak szokásai a Bibliában leírtakat követik. Nagycsütörtökön, zöldcsütörtökön a Rómába ment harangokat a fiúk kereplôkkel helyettesítik. Az étrendbe e napon valamilyen zöldet, parajt, salátát iktatnak. Pilátus-égetés is e nap szokása, mikor a Pilátust jelképezô bábut elégetik, megverik. A böjt régen hamvazószerdán kezdôdött, mely onnan kapta nevét, hogy ekkor a templomban megszentelik az elôzô évi barka hamuját, megkenik vele a hívôk homlokát, elhárítva a bajokat. Nagyböjt alatt sok helyen egy nap csak egyszer ettek, olajjal vagy vajjal fôztek, zsírt, húst nem ettek, csak száraz növényi ételeket. Ma már nem ilyen szigorúak az egyház böjti elôírásai, nem követelik meg a negyvennapos koplalást, a tilalom csak az utolsó hétre, nagypéntekre vonatkozik. Az utolsó hét, nagyhét virágvasárnappal kezdôdik, melynek napjai Jézus jeruzsálemi eseményeihez kapcsolódnak. E napon a bevonulás napján az emberek pálmaágakkal, hidegebb éghajlatú vidékeken barkás ágakkal mennek a templomba. Nagycsütörtökön az utolsó vacsora és a tanítványok lábának megmosása (a vendégszeretet jelképe) emlékére szokás volt, hogy Rómában a pápa 12 szerzetes lábát megmosta. (Királyok, nemesek is így cselekedtek sok országban e napon.) Nagycsütörtök estéjén a harangok elhallgatnak, a hagyomány szerint Rómába mennek. A harangok útjának célja, hogy lássák a pápát; de van, ahol azt tartották, hogy a tojások gyûjtése is, melyeket azután leszórnak a gyerekeknek, amikor visszatérnek.
Nagypéntek, Jézus kereszthalálának napja - gyászünnep. Az emberek a helységek szélén lévô kálvária - dombokra vonulnak, s megállnak az egyes stációkat jelölô kápolnáknál, mintegy eljátszva Jézus keresztvitelének útját. A Mária-siralmak is ehhez a naphoz kötôdnek. Ilyen Mária-siralom az egyik legrégebbi nyelvemlékünk:
“Világ világa, virágnak virága. Keserûen kínzatul, Vas szegekkel veretül.”
A templomokban az oltárokat letakarják, a harangok hallgatnak. Nagyszombat a feltámadás jegyében zajlik. Az esti körmenetek, a templomokban az új tûz gyújtása, mely Jézus és egyben a remény jelképe, azt adja hírül, hogy Jézus feltámadt, a megváltás közel van. Este “visszajönnek” a harangok is Rómából. Nagypénteken a víz mágikus ereje lép elôtérbe. Ismert mondóka: “Nagypénteken mossa a holló a fiát, ez a világ kígyót, békát rám kiált.” A rituális mosakodás jelenik meg a hajnali mosakodásban, melyet csak fiatal lányok végeztek, s mely bajelûzô szereppel bírt. Friss folyóvíz kellett hozzá, s a következô mondóka: “Az én vizem folyjon el, az én szeplôm múljon el!” E naphoz jellegzetes ételek tartoztak - korpából készült savanyú leves, esetleg tojás. Van olyan vidék, ahol e napon kenyeret sütnek, melyet vagy megôriznek a következô nagypénzekig, vagy odaadják az elsô koldusnak. Sok helyen igen elterjedt a forró húsvéti kalács, melyet fôleg az utcai árusoktól veszik. A nagypénteken sötét, dísztelen templomokat nagyszombat reggelére virágokkal, zöld ágakkal díszítik fel. Ez a nap a másik ôselem, a tûz ünnepe. Este a templomban az új tüzet ünneplik, melyet csiholással élesztenek, s a Krisztust jelképezô húsvéti gyertyát ezzel gyújtják meg. Sok helyen szokás ilyenkor új ruhát felvenni, vagy legalább kalapot, kesztyût.
A feltámadás napja húsvétvasárnap. Sok országban szokás e napon a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni. Ehhez több hiedelem kapcsolódik - egyik szerint a felkelô nap Krisztus feltámadásának bizonyítéka, a másik szerint aki jól figyel, megláthatja benne a Krisztust jelképezô bárányt a zászlóval.
A húsvéti tojás ajándékozása sok országban e napon történik, nálunk a hétfôi locsoláshoz tartozik. A hagyományos sonkát már szombat este, a böjt lezárásával megkezdik. Vasárnap a sonka mellé tojást, tormát fogyasztanak. E nap ünnepi étele a bárány.
Húsvét másnapján német területeken, nálunk pedig Kecskemét környékén szokás volt az Emmausz -járás. Annak emlékére, hogy Jézus a tanítványokkal az Emmauszba vezetô úton találkozott, kimentek a város határán álló kápolnához és vidám mulatságot ültek. E nap Európa-szerte a játék, a vidámság napja. Magyarország egyes vidékein e napot vízbevetô hétfônek is hívják, mert e nap a locsolás napja. A lányokat régen kivonszolták a kúthoz, s vödör vízzel leöntötték, vagy a patakhoz vitték, s megfürdették. A locsolás, az ôsi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökerezik. A víz tisztító ereje a kereszténységnél a kereszteléshez kapcsolódik. A mondai magyarázat szerint Jézus sírját ôrzô katonák vízzel öntötték le a feltámadást felfedezô, ujjongó asszonyokat, így akarták elhallgattatni ôket. A locsolás ma is elterjedt szokás, kissé szelídebb formában, hiszen gyakran csak kölnivízzel locsolnak a fiúk, férfiak.A húsvéti népszokások sorát egy fehérvasárnapi szokás zárja. A lányok komatálat készítenek, elküldik egymásnak. A kosárba, tálra húsvéti tojás, kalács, ital kerül. Ezzel a lányok örök barátságot kötnek, s ettôl kezdve komának szólítják és magázzák egymást egész életükben.

husvet.hu